2005. március 19., szombat

"Jobb későn mint soha!"

Kicsit késve, de felkerültek az utolsó hát eseményei! A szövegeket többségében még Máltán írtam.

Ha valakinek kérdése van Máltával kapcsolatban, bátran írjon a tkalman@nnw.hu e-mail címre.

tkmatrix írta 16:27-kor

2005. március 9. Szerda

 

„Otthon, édes otthon!”

 

Mint már említettem, valamivel több, mint két órát sikerült aludnom. Háromnegyed ötkor keltem, érzékeny búcsút vettem Dimo-tól, aki még négy hetet tölt itt, valószínűleg egyedül. Az előre lefoglalt reptéri taxim kicsit más volt, mint amire számítottam. Nem kisbusz, hanem egy taxi, egy sofőrrel (csak nekem – I can feel the lifestyle of the president!J). Málta ilyen korán teljesen kihalt, a rádióból valami ismeretlen relaxációs zene szól. A sofőr nem sokat beszél. Mintha nem is ebben a világban lennék. A húsz perces útba még belefért a hajnali mise bevezetője is. A reptéren nincs nagy tolongás, kint csak Airmalta gépek állnak. Hatkor felhívtam kedves barátnőmet, a szobatársak legnagyobb örömére. Szerencséjükre nem volt túl sok pénz már a máltai SIM kártyámon, így nem zavartam őket sokáig. A gép maximális pontossággal 7.05-kor indult. Az érkezésemmel ellentétben, most ragyogó napsütésben sikerült felszállni. Talán ezzel akart a sziget elbúcsúzni… (…csak Gozot láttam, mert Málta a másik oldali utastársaknak jutott.)

 

 

Gozo

 

Valahol az olasz partoknál

 

 

A repülőút során minden simán ment.

 

Bécsben másfél órát vártam a busz, ami a 2. terminál elől indul és Bp-en a Népligetben tesz le.

 

 

 

Ott egy gyors buszcsere és már robogok is Kecskemét felé. Az első magyar élményem, ahogy a kecskeméti buszon még a Népligetben a sofőr leordít egy nyugdíjas nénit, hogy mért hozta fel a csomagját, igazán láthatná, hogy nyitva van a csomagtartó (A nyitva van annyit jelent, hogy nincs kulccsal bezárva, de még csak le sem szólt amikor megjött, hogy a csomagokat mindenki tegye oda – a leszállunk és segítünk az utasoknak meg már több mint elvárható…).

Végre itthon. Az elmúlt hónap gyönyörű volt, de éppen elég. Hazai levegő, család, barátok. Ez már nagyon hiányzott………….

 

tkmatrix írta 15:15-kor

2005. március 7-8. Hétfő és Kedd

 

„Az utolsó máltai percek…”

 

Ezt a két napot azért írom egybe, mert kb. ugyanaz történt hétfőn is, mint kedden. Ez többek között annak köszönhető, hogy az orrom „hiperszekréciója” miatt hétfőm nem tudtam elmenni merülni L. A délelőtti kórház és az ebéd után Valery segített megkeresni a megfelelő apróságokat, amiket kedvenc barátaimnak és kedves családomnak vásároltam. Mindig is tudtam, hogy a vásárláshoz nőt kell magammal vinni. Így sokkal egyszerűbb az egész… Valery Quebec-ben lakik „franchophone” (ezt nem biztos, hogy így írják, de ma hallottam először és örülök, hogy sikerült megjegyezni), és az angol neki is csak tanult nyelv, ezért érthetően beszél és nem (mindig) hadar. Az ő iskolarendszerük szöges ellentéte a miénknek.

 

 

Az orvosi egyetem csak négy évig tart, nem igazán tanulnak alapozó tárgyakat (pl. anatómia, patológia, kórélettan), hanem amikor pl. a neurológiát tanulják, akkor az anattól kezdve az SM-ig mindent. És azt sem úgy, mint mi (előadás, gyakorlat), hanem teljesen „problame based medicine”. Rezidensrendszer sincs… A keddi nap annyiban volt más, hogy este Liliana tanított nekünk salsa-t. Ez azért volt hasznos mindenkinek, mert míg mi táncolni tanultunk, addig ő angolul. Amikor kellően elfáradtunk, jött Peter, hogy a nemzetközi nőnap örömére csinált két „tortát” így ma nála van a party. Na jó, ha már úgyis ez az utolsó nap ám legyen. Sajnos a többiek nem pörögtek annyira mint én, ezért mégsem maradt ki teljesen az éjszaka. Indulás előtt kb. 2 órát sikerült aludni.

tkmatrix írta 15:05-kor

2005. március 6. Vasárnap

 

„Egy átlagos máltai családi vasárnap délután.”

 

Ma ebéd után Valery-vel elmentünk (Kanada, orvostanhallgató) és Güri-vel (kiejtve Gyuri, török, Németországból) a Dingli sziklákhoz.

 

 

A Dingli sziklák a közelben lévő Dingli városáról kapták a nevüket. Valójában a név déli part egy olyan néhány kilométeres darabját jelenti, ahol a part 150-200 m magasan húzódik a tengerszint felett. Az útikönyv szerint a sziklák alatt több tucat autóroncsot lehet látni.

 

 

A legendák szerint ezek olyan autók, amiket elloptak, vagy valamilyen bűncselekményben használtak. A könyv csak azt felejtette el írni, hogy a több kilométer hosszú parton, ami mellett végig van autóút, melyik részen vannak az autók. A kitartó keresésnek és a gondosan fürkésző szemeknek hála, meglettek a roncsok. Az időjárás ma is megmutatta, hogy lehet a 25 fokból 13-at csinálni egy óra leforgása alatt. Ezeket a hőmérsékleti adatokat egyébként nyugodtan szó szerint lehet érteni, mert nem a fülem mögé beépített cutan hőmérővel mérem, hanem vagyok olyan fanatikus, hogy hordok magammal egy kis hőmérőt (nem, nem a zsebemben, hanem) a táskámra akasztva.

 

 

Miért hasonlít ez a nap egy átlagos máltai családi vasárnapra? Egyáltalán nem hasonlít, ugyanis a máltaiak is ugyanott voltak mint mi, csak ők nem szálltak ki a kocsiból. A sziklafal tetején húzódó több kilométeres útszakaszon alig lehetett találni parkolóhelyet, de sétáló vagy túrázó embereket szinte egyáltalán nem. Az emberek benn ültek a kocsikban.

 

 

A többség szemlátomást család (papa, mama, gyerekek), de voltak fiatal párok és nyugdíjasokkal tömött kisbusz is. Volt aki újságot olvasott vagy könyvet, volt aki beszélgetett, volt aki aludt. Mi legalább másfél órát töltöttünk ott és az autók nem jöttek-mentek, hanem álltak egy helyben. Mintha mindenki a vasárnapi ebéd utáni sziesztáját töltötte volna ott és még csak véletlenül sem akar hazamenni naplemente előtt.

 

 

Mi persze ezt akkor sem tehettük volna meg, ha nagyon akarjuk. Egyrészt mert busszal voltunk, másrészt mert a busz jó futamodásnyira (=uszkve 6-800 m) tett le a parttól.

Mivel visszafelé nem mentünk be Dinglibe, mert amikor jöttünk, akkor láttuk, hogy a buszról le lehet szállni a parthoz közelebbi részen is. Hát igen. Egészen Rabat-ig gyalogoltunk, miközben egy busz sem jött. De ha jött is volna, valószínűleg csak szembe, mert buszmegálló csak azon az oldalon volt. Mindegy, jót sétáltunk.

Rabat és Valletta között a buszon meghallgathattuk a vasárnap esti (fél nyolcas) misét.

tkmatrix írta 15:04-kor

2005. március 5. Szombat

 

„És megint buli…”

 

Mivel a tegnapi buli jól sikerült, mindenki délig aludt, majd eldöntöttük, hogy este ismét csinálunk egyet. Ennek az is volt az oka, hogy volt aki a tegnapira nem tudott eljönni. Délután megnéztem a „The Girl Next Door” c. filmet. A mai bulin nem is voltak olyan sokan, nem mentünk utána táncolni, és még csak nem is főztem, de azért ez sem volt rossz. Az emberekről nem csak azért nem írok, mert nem emlékszem a neveikre, hanem azért sem, mert akiknek tudom a nevét, általában azokét sem tudom leírni… (It’s me! J) …de azért próbáljuk meg. Liliana a szomszédban lakó lány Kolumbiából. Amikor egy hónappal ezelőtt ide érkezett, annyit tudott mondani angolul, hogy „I am Liliana from Columbia.”. Most már sokkal többet tud, de azért ez általában még nem elég ahhoz, hogy aktívan kövesse a beszélgetés fonalát. Daniel a cseh srác a negyedik sör után úgy gondolta, a legjobb az, ha most azonnal orvosoljuk ezt a problémát, ezért elkezdte a lehető legfontosabb dolgokat magyarázni Liliana-nak. Daniel persze egy kukkot sem tud spanyolul. Azt még csak-csak sikerült elmutogatnia, hogy mit jelent, ha egy férfit felszarvaznak, de a „to look forward” kifejezés már legalább 30 percet vett igénybe. Mivel Daniel elég illumináltan próbálta megtalálni a legmegfelelőbb magyarázati módszert, mi jót derültünk az egész szituáción. A probléma csak az volt, hogy szegény Liliana nem igazán tudta, hogy éppen kin nevetünk ami annyira zavarta, hogy még a következő kifejezés előtt elment aludni. Aztán amikor Daniel elment, Liliana visszajött…

tkmatrix írta 15:03-kor

2005. március 17., csütörtök

2005. március 4. Péntek

 

„HP = Hungarian Pancake / Házi Pálinka”

 

Az elmúlt napokban érkezett néhány orvostanhallgató, ezért úgy gondoltam nem ártana egy szoba buli. Eredetileg „Hungarian pancake” bulinak indult, de Peter a szomszéd bolgár srác csinált valami nemzeti sörkorcsolyát, így gyorsan átneveztük „international food patry”-ra. Mivel a sörkorcsolya sós volt, azt készítettük először. Fűszeres csirke tekercs, olivával, fehérborban párolva. Hmmm nem volt rossz. A palacsintához vettem kakaóport, fahéjt, kétféle lekvárt, nutellát hogy lehessen válogatni. Mivel az angol sárgabarack lekvárnak semmi íze nem volt, kénytelen voltam bele tenni egy keveset édesapám házipálinkájából. Mondanom sem kell, ettől kezdve a többi töltelék teljesen feleslegessé vált. Hihetetlen, hogy ha egy fiú egy buliban kezébe vesz egy serpenyőt, rögvest akad legalább három lány, aki házassági ajánlatot tesz…

A buli tényleg nemzetközire sikerült, erős német túlsúllyal. Volt itt kanadai (2), kolumbiai (1), kínai (1), bolgár (2), svéd (1), német (4), török (aki német állampolgár, +1), sőt, még egy magyar srác is betoppant. Hogy honnan, azt nem tudom, de ő is az angol suliban tanul és ugyanazon a héten jöttünk Máltára, csak ő családnál lakik, ezért nem találkoztunk eddig. A palacsinta után elmentünk Paceville-be és tánc hajnalig. Összességében az egész este nagyon jól sikerült.

tkmatrix írta 18:55-kor

2005. március 3. Csütörtök

 

„Bocci még mindig.”

 

 

Ma visszamentem Buggiba-ba, hogy kipróbáljam a korábban már emlegetett bocci nevű játékot. Kipróbálni sajnos nem sikerült, de egy nagyon kellemes délutánt töltöttem azzal, hogy néztem ahogy a helyiek játszanak.

 

Annyira nyugodt itt minden, hogy el sem tudom képzelni, lehet-e egyáltalán sietni valahová errefelé. Este voltam internetezni, de azt hiszem, hogy semmi más érdemleges nem történt ma…

 

tkmatrix írta 18:51-kor

2005. március 3., csütörtök

Na most aztán van mit olvasni...

a múlt szerdát is felraktam, amit újra kellett írni

tkmatrix írta 22:56-kor

2005. március 2. Szerda

 

„Már csak egy hét és otthon leszek.”

 

Ez a tény még mindig vegyes érzelmeket kelt bennem. Valójában jó itt, de már nagyon hiányoznak az ismerős arcok, az otthoni dolgok. A mai nap megint nem volt eseménydús, de senki ne higgye azt, hogy az elmúlt néhány nap teljesen hasztalan volt. Az időjárás nem nagyon kedvezett a kint tartózkodásnak, a kórházig is alig volt kedvem elmenni: esett az eső, fújt a szél, nem sütött a nap és még hideg is volt. Ma reggel azt mondta a takarítónő, hogy péntekig ilyen idő lesz, de szerencsére már ma délután elállt a szél és kisütött a nap. A szobában töltött idő alatt sikerült annyi citromos teát inni, hogy már szinte teljesen meggyógyultam. Másrészt vannak olyan munkák, amit mindenképpen meg kell csinálnom, mire hazaérek, és inkább ilyenkor dolgozom, mint verőfényes napsütésben.

Az esti napsütésnek és a szélcsendnek köszönhetők az alábbi képek (mindössze egy híján százat csináltam, kb. ennyi lett jó…)

 

tkmatrix írta 22:55-kor

2005. március 1. Kedd

 

„De mért pont fahéjjal?”

 

Ma sikerült megtudnom, hogy teljesen csapadékmentes időszakban is elöntheti víz a partközeli részeket. Ma olyan viharos szél fújt, hogy a lehető legextrémebb helyeken is le tudta csapni az embert a víz. Azt például nagyon vicces volt látni, ahogy a tapasztalatlan turisták a parti sétányon (ami ráadásul nem is a nyílt víz felöli parton van, hanem egy zárt öbölben – Sliema Manoel Island felőli oldalán) próbálnak elfutni a víz elől, ami épp akkor csapott át a korláton és néhány pillanattal azután, hogy lefröcskölte őket, bokáig elborította az egész járdát. Abban nem vagyok biztos, hogy ők is annyira jót mosolyogtak rajta, mint utastársaim. Sliema másik partszakaszán, ami közvetlenül a nyílt tengerre néz, a sétány 6-10 méterrel van a tengerszint felett, de ahol nem elég széles a hullámtörő sáv, ott ilyen magasan is kaphatunk ingyen zuhanyt. (Édesanyámnak üzenem, hogy ilyenkor nem mászkálok a parti sziklákon, sőt búvárkodni sem megyek!)

Az ebédlőben ma találkoztam két új cserediákkal, egy srác Bulgáriából és egy lány Kanadából. Mint kiderült, mindketten szomszédaim, csak az egyik erről, a másik meg arról.

 

Este kivételesen nem sült krumpli volt, hanem krumplipüré. Kérdezte a szakács, hogy jó lesz-e, nagyon finom, nem csak úgy össze van törve, meg is van fűszerezve. Nekem mondja, mi is így csinlájuk otthon, ennyire még az én főzőtehetségemből is futja.

Már ekkor is éreztem valami furcsa mézeskalács illatot. Amikor megkóstoltam a krumplipürét, csak akkor realizálódott igazán, hogy nem mézeskalács, hanem fahéj, egyenesen az én tányéromról. Nem, a krumplipüré itt sem édes, olyan mint a hazai, csak a végén tesznek bele egy kis fahéjt. Azt nem mondom, hogy életemben nem ettem még ilyen jót, de alapvetően nem volt vele semmi gond és még a csirkével sem veszett össze, amikor egy villára szedtem őket.

tkmatrix írta 22:43-kor

2005. február 28. Hétfő

 

„Egy újabb csodálatos nap a kórházban…”

 

Ma végre megkérdeztem, hogy mért nem szoktam látni Mr. Formosa-t még hétfőn sem a műtőben. Egész egyszerűen azért, mert ő általában nem operál, csak az alatta lévő orvosok. Ki látott már olyan sebészt, aki nem műt???

A műtétekről több okból nem írok részletesen. Először is, olyan sokat azért nem láttam. Másodszor, amit láttam, abból is volt olyan amit nem igazán sikerült követni, az orvosok meg nem is kérdeznek és nem is mondanak semmit. Harmadszor, nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne. Ha valakit nagyon furdal a kíváncsiság, otthon szívesen mesélek. Azt már mondanom sem kell, hogy a sebészeken ma sem volt szájmaszk, akin esetleg van, az is az orra alatt hordja…

Hogy ne essek ki nagyon a gyakorlatból, pár perc erejéig bejelentkeztem ma HT-ra, HÖK-ös barátaim „legnagyobb” örömére. Azt nem sikerült megtudnom, hogy hogy állnak a dolgok otthon, de azt igen, hogy még mindig szeretnek (piszkálni) és hogy Zocsi fél nyolckor berekeszti az ülést. Hiába! Az ember épphogy kiteszi a lábát, máris lazul a fegyelem JJJ.

tkmatrix írta 22:41-kor

2005. február 27. Vasárnap

 

„Mert a hagyomány, az hagyomány”

 

Már majdnem itt a március és mit nem csináltam még idén? Nem vágtam le a szakállamat!! Az utóbbi években úgy hozta a sors, hogy minden februárban megborotválkoztam, úgy rendesen. És ha ez eddig így volt, hát most se legyen másképp, megtettem… Talán csak azért, hogy emlékeztessem magam milyen is voltam 10 évesen, meg hogy milyen gödrei vannak az állam környékének. Most, hogy láttam, elég is volt belőle megint egy évre, jövő februárig nem lesz borotválkozás! Na nem egyáltalán, csak bizonyos helyeken nem. Egyébként valószínűleg azért sem borotválkozom gyakrabban a szám körül, mert sokkal bonyolultabb, mint a többi helyen és én ehhez lusta vagyok. Azt vettem észre, hogy szeles napokon (tehát itt minden nap) az ember álla jobban fázik, ha nem borítja apró szőrcsomó, ellentétben a bajusz helyével, aminek teljesen mindegy, hogy mennyire árnyékolt. A borotválkozással azt is sikerült bebizonyítanom, hogy nem barnultam semmit itt létem alatt, így én még csak véletlenül sem szeretném hallani az Alízka által oly hőn áhított mondatok közül az alábbi kettőt:

De szép barna vagy! …valamint…

De jó a hajad!

Ez utóbbit már csak azért sem, mert mihelyt haza megyek levágatom. Már kezd kicsit sok lenni a fejemen. A szakállam pedig visszanő, ezért arra sem kell majd epés megjegyzéseket tenni.

 

Hát ma ez volt a legizgalmasabb dolog ami történt és még képeim sincsenek. De így legalább Gyurinak nem kell olyan sokat olvasniJ.

 

tkmatrix írta 22:39-kor

2005. február 26. Szombat

 

„Azt mondta az anyukám, hogy ne üljek be mások autójába, ezért kénytelen voltam bérelni egyet…”

 

Reggel nyolc harminckor nem túl sok alvás után kikászálódtam az ágyból. Ma nem mentem el a kórházba reggelizni, hanem a szálláson csináltam tükörtojást, meg néhány szendvicset az útra. 9-kor irány GOZO.

10:15-kor indult a komp Cirkewwa-ból és 11:00-re értünk oda Mgarr-ba. Mivel Gozo-n a buszközlekedés nem a legjobb – egy busz sem megy körbe, mindig vissza kell menni Victoria-ba, és elég ritkán is járnak – gondoltam, hogy bérelek egy robogót.

Motorozni ugyan nem nagyon szoktam, de bringázni tudok, és ennek is két kereke van, csak nem kell hajtani. Na hát ezzel nem volt túl nagy szerencsém, mert az utolsót az orrom elől vitték el, így nem csak vártam 30 percet, de még járművem sem volt. A hölgy nagyon kedvesen ajánlott egy hátsó ülést egy csoportos kirándulás kisbuszában, de nem sok mindent utálok jobban mint mások tempójában várost nézni. Nem volt más hátra, mint előre, béreltem egy kis terepjárót, a hosszas várakozásra való tekintettel – állítólag – kedvezményesen (6000 Ft egy napra + 1800 Ft benzinre, ez összesen 2000 Ft-tal volt több mint a robogó).

Akkor kezdjünk újra tanulni vezetni. Beszállás jobbról, út széle balról, sebváltó megint csak balról. Még jó, hogy az egyes balra előre van és nem hátra. Hamarosan kiderült, hogy a máltai utaknál létezik rosszabb, itt Gozon. Reggel a kompon végigolvastam Gozo látnivalóit és gondolatban összeraktam merre fogok menni. Ez kb. annyit jelentett, hogy az óramutató járásával ellentétesen körbe, aztán be a közepére Victoria-ba. Ezt a tervet többé-kevésbé sikerült is teljesíteni. Név szerint az alábbi sorrendben:

Ramla Bay: egész Málta leghosszabb homokos tengerpartja (kb. 100 m), kicsi, de gyönyörű.

 

Muszáj volt leülni egy kicsit és elraktározni a semmittevés édes pillanataiból egy párat szűkösebb időkre mint pl. a sebészet szigorlat vagy az államvizsga előtti hetek…L

Xaghra: itt található a Ggantija rom (ismét egy templom, ami 5000 éves), valamint egy kedves kis szélmalom múzeum.

 

Marsalforn: a faluban nincs semmi érdekes, de nem messze tőle a tengerparton érdekes sólepárló működik. A lepárlásra kialakított medencék mindössze 2x2 m-esek és rendkívül szabálytalan alakúak.

Zebbug

Ghasri

Ta' Pinu bazilika: azoknak a zarándokoknak épült, akik egy 1883-as csodára emlékezve járnak ide, akkor ugyanis ezen a helyen a Szűz megszólalt egy helyi parasztlánynak.

Dwejra point: Azúr ablak, beltenger. Ez utóbbi érdekessége, hogy egy 120 m-es természetes alagút köti össze a tengerrel.

 

A képen megpróbáltam mosolyogni, de nem sikerült. Az ölemben lévő keksz – amelyik nem a térkép – Hay Hay a világ legjobb keksze. Természetesen török, még nekem is olcsó (120 Ft egy doboz) és ha nem kórházi kosztot eszem akkor ezen élek. Olyan mint otthon a csoki bevonóval készült mogyorós perec.

Victoria: a Cittadella várfaláról gyönyörű kilátás nyílik körbe majdnem az egész szigetre. Ez a vár is mint sok másik Máltán füles bástyákkal épült, ahonnan a falra felkapaszkodó ellenséget lehet lőni. Egyetlen pontból több mint tíz templomot lehet látni egyszerre, ami főleg azért érdekes, mert a szigeten összesen 17 település van és innen nem mind látszik! Gozo-n nem egészen 30.000 ember lakik.

 

Figyelembe véve, hogy csak a Rotunda-ba, ami Xewkija-ban van 4000 ember fér be, azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy ha minden gozoi ember egyszerre elmenne templomba, akkor is maradna még pár üres hely. A városban sétálva egy szűk ajtón keresztül valami raktárfélébe lehetett belátni, amire ki volt írva, hogy zöldséges bolt. A folyosószerű helységben mindkét oldalt egymásra voltak hányva ládák, amikben különböző zöldségek voltak (milyen meglepő). Ahogy mentem be a földön lévő dolgok közt helyet keresve a lábamnak, ügyelni kellett, nehogy leverjek valamit a hátizsákommal. A folyosó végén volt egy kis aneurizma a mérleggel, a boltossal, egy vevővel és néhány félbevágott sütőtökkel. Ha már ott lábatlankodtam, gondolták hasznát veszik a magasra nőtt fiatalembernek és megkértek, hogy vegyek le egy konzervet egy fejmagasságban lévő polcról. Miután a vevő elment, a bácsi megkérdezte hogy mit kérek, és ahogy közöltem, hogy csak két citromot, nagyon „mufurc” lett.

(Azt el is felejtettem, hogy ennél a zöldségesnél lehet venni zöldséget, gyümölcsöt, konzervet, égetett szeszt, cukrot, lisztet, mindent, ami nem romlandó és nem kell hűteni, de azért megesszük.) A fényképezőgép láttán viszont teljesen kivirult és örömmel állt „modellt”. Ha a Köjál erre járna?!

Sannat: önmagában nem érdekes, de ha áthaladunk rajta, akkor eljutunk a Ta Cenc sziklákhoz, ahonnan csodálatos a kilátás főleg Xewkija és Victoria felé.

Xewkija: itt áll a Rotunda nevű templom, ami 75 m magas és a kupolája 45 ezer tonna súlyú. Belülről sajnos nem tudtam megnézni.

 

Hatra visszaértem Mgarr-ba. Épen, egészben, egy autóval. Hogy milyen Gozo-n a közbiztonság? Az autótulajdonos azt mondta, hogy ha végeztem a kocsikázással, akkor csak parkolja le a kompnál és tegyem a kulcsot a hamutartóba.

Még a mai naphoz tartozik az is, hogy a máltaiak bebizonyították, igenis lehet sokáig zötykölődni a buszon ezen a szigeten is. A Cirkewwa és Valletta közötti légvonalban 20 km-t nem tudom milyen útvonalon, de az biztos, hogy több mint másfél óra alatt teljesítette a busz, úgy hogy sehol nem vártunk huzamosabb ideig.

tkmatrix írta 22:38-kor

2005. február 28., hétfő

2005. február 25. Péntek

„A világ* peremén.”

 

*na jó, nem a világ, csak Málta J

 

Dél körül sikerült kikászálódnom az ágyból (ez sokkal ritkább jelenség itt, mint otthon). Ma volt az elő nap amikor sikerült Dimo-val összehozni, hogy együtt menjünk valahova kirándulni. Hosszas tanakodás után a sziget nyugati felére esett a választás. Itt van a Popeye falu, amit a film forgatása miatt építettek 1979-ben.

Eredetileg ide készültünk, de a buszról leszállva jobbnak találtuk, ha inkább a Vörös toronyhoz megyünk, mivel az közelebb van és a Popeye falu lehet hogy nincs is nyitva.

Ez a torony Málta legnyugatibb tornya a szigetperemén körös-körül elhelyezkedő számos torony közül. Szemlátomást nagyobb is mint a többi. A neve találóan azért vörös, mert vörösre van festve. Amikor leszálltunk a buszról, még verőfényes napsütés volt, viszont mire felértünk a toronyhoz, fekete fellegek érkeztek fölénk, vagy inkább körénk. A nap eltűnt és annyira párás volt a levegő, hogy a hátizsákom teljesen vizes lett.

A toronytól tettünk még egy 3-4 km-es gyalogtúrát, várva a napra, mindhiába. A február azon ritka hónapok közé tartozik, amikor láthatunk virágokat. Nem sokat és nem nagyokat, inkább csak talajtakarókat.

Málta növényzetére egyébként is az jellemző, hogy fák csak kertben, vagy egyéb ültetett helyen vannak. Nem volt ez mindig így, de a hajózáshoz sok fa kell és egy ilyen szigeten a sok, az igencsak véges fogalom. Ahogy elértük a déli partot, egy hatalmas sziklafal tetején találtuk magunkat. Alattunk néhány toronyház mélység, az alatt pedig a tenger hullámai. A talaj repedéseiből (több mint egy méter széles hasadékok, aminek nem lehet látni az alját) ítélve ez egy még most is pusztuló part. Ahogy a lemenő nap fényei átszűrődnek a felhőkön egy kicsit földöntúlivá teszik az egészet.

A „korai” kelés megtette a hatását, fél négykor sikerült lefeküdnöm és még akkor sem voltam valami álmos. De reggel kelni kell, megyek Gozo-ra!

 

 

 

 

 

tkmatrix írta 19:49-kor

2005. február 24. Csütörtök

 

Mivel Mr Formosa csak kéthetente dolgozik az endoszkópián, így ma volt az első nap amikor láttam őt itt dolgozni. Végre kiderült az is, hogy az a fekete bakelit keretes szemüveget viselő, enyhén feltaláló külsejű úr, aki mindig a doctors quarter-ben van amikor arra járok, gasztroenterológus és Mr Formosa munkatársa. Néhány rectoscopia és colonoscopia után 10:30-kor, amikor befejezték a mai rendelést(!), Mr Formosa javaslatára elmentem egy radiológiai konzultációra, ahol csak hellyel-közzel bírtam követni az eseményeket, mivel itt is előszeretettel keverték az angolt a máltaival. Szerencsére volt silabusz, amin nyomon tudtam követni a beszélgetést.

Délután aludtam. Ez volt Polina utolsó napja így este elmentünk egy kis bárba, utána meg bulizni – ennyit a holnapi kórházba menetelről. Az elmentünk, azt jelenti, hogy Polina, Dimo, Ruben (az iskola programszervezője) és még néhány barát, akiket nem igazán ismerek. Polina Dimo barátja, aki Moszkvában lakik és öt hónapig volt itt. Mielőtt Máltára jött volna, egyáltalán nem beszélt angolul, most pedig minden probléma nélkül folyékonyan hadar… Valamit csak tudnak ebben az iskolában.

Nem hittem volna, hogy itt hétköznap is van buli. Nincs annyi hely nyitva mint hétvégén, de 3-4 klub így is akad. Egyébként itt a fiatalok sokkal lazábbak. Lehet, hogy csak azért, mert a déli népek személyes tere egyébként is kisebb mint a miénk. A buli jó volt, vagy inkább átlagos. Reggel négykor Dimo felrakta Polina-t a reptéri buszra és lefeküdtünk.

tkmatrix írta 19:33-kor

2005. február 27., vasárnap

17-ére felraktam a képeket!!!
tkmatrix írta 22:39-kor

2005. február 23. Szerda (II. vezrió)

 

„A máltai helységneveket legalább olyan nehéz kimondani, mint a mieinket egy külföldinek.”

 

Reggel kilenckor sikerült találkozni Matthew-val. Ő is, mint minden máltai, nagyon előzékeny. Valójában azért kerestem fel, hogy megérdeklődjem mi a véleménye egy esetleges közvetlen szerződésről az SZTE ÁOK és Málta között. Alapvetően nagyon pozitívan állt hozzá a dologhoz. Mivel ma este utazott Törökországba az IFMSA évközi helyelosztó konferenciájára, így kicsit szét volt csúszva, mint mindenki, amikor próbálja elintézni a dolgait mielőtt elmenne két hétre. Nem is tartottam fel sokáig. Végül abban egyeztünk meg, hogy ha hazamentem, küldök neki egy szerződésmintát. Ha mi meg tudunk egyezni, akkor jönnek persze a dékánok, hiszen ezt is (mint minden karok közti szerződést) természetesen ők kötik meg.

délelőtti szieszta

Délután elmentem a sziget déli partjára egy kisebb túrára a következő útvonalon: Siggiewi, Ghar Lapsi, Mnajdra, Hagar Quim, Blue Grotto, Zurrieq.

Itt szereztem infot, hogy merre kell menni...

 

Ezek a települések csak részben vannak a tengerparton, azért kellett mégis így mennem, mert ebben az évszakban a buszok csak ritkán járnak az üdülőfalvakban. Amikor Máltára készültem, nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam magammal hozni bringát. A sziget méretei alapján teljesen megfelelő lenne kerékpártúrákhoz. Azt viszont nem tudtam, hogy az utak minősége egyáltalán nem erre lett kitalálva.

Egyrészt még külterületen is rengeteg a kátyú, másrészt ha az ember kiér a városból, az út két oldalán magas kőfalakat talál, amitől a kanyarok teljesen beláthatatlanok. Nem csoda, hogy nem látni senkit két keréken.

Mivel kicsit késésben voltam, és úgy láttam, hogy nem haladok elég gyorsan, Ghar Lapsi-t kihagytam a túrából, mert az útikönyv szerint a strandon kívül nincs ott sok látnivaló, ilyen hidegben meg az sem túl csábító.

Mnajdra és Hagar Quim (az utóbbi jelentése álló kövek) templomok Krisztus előtt 3600 és 3000 között épülte, tehát több mint 5000 éve.

Hihetetlen, hogy ezek a kövek dacolva az időjárás és az emberi butaság mérhetetlen romboló erejével még ma is itt állnak. Pont úgy, ahogy én is – csak én 5 perce…J.

A romok körbesétálása után elmentem a Blue Grotto nevű sziklához.

 

 

 

 

Ez egy nagy kőboltív a tengerparton, ami alá be lehet hajózni, ha éppen vannak hajók a vízen (ez persze megint nem azon 10 hónap egyike). Mivel rám sötétedett, besétáltam Zuirreg-be. A főtéren épp az orrom előtt ment el a busz és túl meleg sem volt, így megint kénytelen voltam beülni egy kocsmába. Azt hiszem sikerült megtalálni a legkoszosabbat.

A (törzs-)vendégek összenéztek amikor beléptem. Lehet, hogy nem voltam elég koszos, pedig igyekszem… J. Most ittam először Sandy-t. Ezt Márk minden bizonnyal nagyon szeretné (még egy ok, hogy Máltára gyere!!). Sör sprite-al, gyárilag keverve 2,2 % alkohollal, 2,5 dl-s üvegben. Ettől nem fogok a falnak menni J.

 

A főtéren áll egy templom (minő ritkaság errefelé), aminek az egyik tornyán egy 305-ös szám, a másikon pedig egy 2005-ös világít. Valami minden bizonnyal idén 1700 éves, de hogy a templom-e vagy a város, azt nem sikerült kideríteni.

 

 

tkmatrix írta 22:28-kor

2005. február 22. Kedd

 

Ma délután elméletileg találkoztam volna Matthew-val, a helyi HÖK elnökkel, de sajnos nem sikerült. Sebaj majd holnap. Mivel Ivan és Matthew holnap este elutaznak a szokásos évközi helyelosztó IFMSA kongresszusra Törökországba, ma este találkoztam Ivan-nal, hogy odaadjam neki a SZOTE-s pólót amit hoztam. Az MMSA (Maltese Medical Student Assosiation) a HÖK és a helyi MOE együtt. Ahogy Ivan szavaiból kivettem munkájuk nagy részét a cseregyakorlatok teszik ki, a többire nem fektetnek nagy hangsúlyt. Ami nálunk biztos nagy felháborodást keltene, az az, hogy náluk majdnem csak az mehet cseregyakorlatra, aki dolgozik az MMSA-nél. Aki nem, annak kb. csak az utolsó évben van lehetősége. Máltán összesen 300 orvostanhallgató van és kb. ugyanannyi cserehely mint nálunk, így a kiutazók aránya sokkal jobb.

A hallgatók az első két évben az egyetemi campus-ba járnak, a 3-5. évben viszont a kórház mellett lévő épületben tanulnak.

tkmatrix írta 22:18-kor

2005. február 21. Hétfő

 

Ma a „Három Város”-nak nevezett részre látogattam el, név szerint Vittoriosa, Cospicula és Senglea. Ha valaki megnézi a térképen ezeknek a városoknak az elhelyezkedését, akkor jól láthatja, hogy Vittoriosa és Senglea egy-egy keskeny földnyelv, Cospicua pedig az előző kettőt köti össze a szárazföldön.

A Három Város Valletta-tól keletre mindössze pár száz méterre van, légvonalba, de szárazföldön meg kell kerülni a Grand Harbour-t, ami busszal kb fél óra.

Vittoriosában méreteihez képest sok látnivaló van.

Máltai cica Huginak

 

Először a Tengerészeti Múzeumba látogattam el. Sajnos otthon hagytam a EURO<26 kártyámat, így kénytelen voltam teljes árú jegyet venni (2 LM). Persze később kiderült, hogy csak azt hittem, hogy otthon hagytam, ott lapult a kis sunyi a táskámban… Azért örülök, hogy bementem, mert egy a máltai (főleg hadi) tengerészetet látványosan bemutató kiállítás van itt. Kisebb-nagyobb maketteken mutatják be a hajók technikai fejlődését, a tengerészek hétköznapjainak dísz- és használati tárgyait, ruháit. Van egy teljes életnagyságban berendezett gépház is, ahol a falra fel vannak rakva a szerszámok amiket használtak. A legkisebb is nagyobb, mint amit én eddig láttam. Elnézve a bő egy méteres, öt centi vastag öntöttvas villáskulcsot, az ember igazán el tudja képzelni mennyire lehetnek erősek Rejtő Jenő kikötői figurái. Nem szeretnék egy ilyen embertől pofont kapni, de még vállveregetést sem biztos.

A múzeum mellett található a szabadság emlékmű, amit 1979-ben emeltek az utolsó brit katona elhajózásának emlékére.

A többi hely, ahova ellátogattam, mind építészeti emlék, mint például a Máltai Lovagrend francia lovagjainak palotája, ami 1555-ben épült, de a lovagok csak 15 évig használták, mert 1570-ben átköltöztek az újonnan épült és jobban védhető Vallettába.

 

 

 

A jó időnek köszönhetően számos műhely ajtaja nyitva volt. Az egyik mellett elhaladva (általában inkább futok, mint sétálok, nem tudom mért ez otthon nem szokásom…) megláttam bent egy hajómodellt. Igazán szívesen bementem volna, megnézni jobban, megérdeklődni mért csinálják, kinek, mennyi munka van vele. Ahogy továbbmentem rájöttem, hogy ha most nem megyek be, akkor soha. És mi van akkor, ha azt mondják, hogy nem csinálhatok képet? Legalább megpróbáltam. Így hát visszamentem és bekopogtam. Három nyugdíjas korú úriember volt benn.

 

 

Nagyon szívélyesen fogadtak. Szemmel láthatóan csak a mester beszélt angolul, a többiek nem nagyon szóltak hozzá a beszélgetéshez. Elmondta, hogy hónapok óta dolgozik rajta. Ez az első amit csinál és lehet, hogy az egyetlen.

 

Minden darabja a máltai halászhajó darabjainak pontos mása. Korábban készített már egy hasonló hajót, csak igazit. Azóta horgászni jár vele. Mutatott még máltai zárterkélyeket is, amiket eladásra készít. Ezek is nagyon szépek voltak (sajnos túl nagyok és túl drágák - 23-27.000 Ft - ahhoz, hogy vegyek egyet). Jó fél órát beszélgettünk. Idő közben kiderült, hogy valamikor régen járt Magyarországon. Budapesten a római kempingben szállt meg. Nagyon tetszett neki a főváros és az ország is.

Vittoriosa-ból Cospicua-n kersztül átsétáltam Senglea-be. Ez is nagyon takaros kis város. Hasonlóan Vittoriosa-hoz hatalmas városfal veszi körül, a városkapu egész erődítmény.

Senglea egyik oldala Vittoriosa-ra néz, a másik oldalon található Málta talán legnagyobb teher kikötője és szárazdokkjai. Az útikönyv szerint ez egy szegényebb város, a lakosok nagy része a kikötőben dolgozik.

Azt is írja, hogy a fiatalok frekventáltabb helyre költöznek, ezért sok az eladó ház. (Ebből is látszik, hogy a máltaiak mekkorában gondolkoznak. Ha valami 30-40 percre van a munkahelytől, akkor az már vidék.)

Tényleg láttam pár eladó házat, így az egyik mellett meg is kérdeztem egy járókelőt, nagyságrendileg mennyibe kerülnek errefelé a lakások. Mit ad isten, az illető nem éppen a munkáspárt lakásügyi szóvivője!!! Rögtön adott is névjegykártyát és mondta, hogy ha lakást akarok venni, csak hívjam fel. Ezen a környéken egész olcsón, 50-60.000 LM-ért (29-35 millió Ft) már vannak lakások –ez pl. egy kétszintes, összesen talán 70-90 nm lehet- , de Vittoriosa-ban gyönyörű tengeri kilátással tud ajánlani 100-200.000 LM (58-96 millió Ft) között. Hát itt sem lesz nyaralóm egy darabig… J.

 

tkmatrix írta 21:54-kor

2005. február 24., csütörtök

2005. február 20. Vasárnap

 

„Hal piac – lengyel piac…”

 

Vasárnap lévén délelőtt elmentem piacra. Ehhez el kellett utaznom a sziget keleti csücskébe Marsa-Xlokk-ba. Helyi forrásból meg nem erősített információim szerint ez az egyetlen igazi piac Máltán, de lehet hogy tévedek.

Itt minden nap van vásár, de halpiac csak vasárnaponként. Ez persze nem csak helyieket vonz, igazi időzített látványosság. Ennyi turistát még nem láttam Máltán egy rakáson (és mi lehet itt nyáron!?). Marsa-Xlokk kedves kis halászfalu megannyi csónakkal a kikötőben. Az idilli látképet két dolog rontja el egy kicsit. Az egyik az öböl túlpartján lévő erőmű és kéményei, a másik a piaci forgatag. Persze nem várható el, hogy egyedül legyek a piacon, de ami sok, az sok. Ráadásul végig araszoltam az egészen és semmi értelmes dolgot nem árulnak.

A halpiac rész nagyon érdekes, lehet kapni halat, rákot, kagylót, polipot. Ez utóbbiból akadt néhány „Lessie” típus, aki minduntalan vissza akart menni a tengerbe. Képzelem milyen amikor otthon előmászik a szatyorból mind a nyolc lábával… hmm íncsiklandozó!

A tengeri állatokon kívül lehet kapni fűszereket, magokat, zöldséget, bort, töményet, sajtot, süteményt meg mézet. Majdnem mindent, ami ehető.

Ez az értelmesebbik fele, de nem a nagyobbik. A nagyobbik fele ugyanis ruha, műanyag játékok, megint ruha, szerszámok, szent képek, „eredeti” festmények, konyhai eszközök stb. Pont mint otthon a nyíregyházi piacon, csak sokkal kisebb és sokkal drágább.

Ebben a piacban egy kicsit csalódtam, viszont megtudtam még egy dolgot a tömegközlekedésről. A buszokon általában 40-45 ülőhely van és kb. 12-15 álló. Ha a sofőr úgy ítéli meg, hogy elértük ezt a limitet, kikiabál, hogy tele vagyunk és nem szállhat fel több ember. Ők majd jönnek a következővel… A délutáni programot fejfájás és általános gyengeség miatt elhalasztottam. (Anyukámnak üzenem, hogy ne izguljon, estére elmúlt és azóta sincs semmi bajom!!)

Sikerült egy igen érdekes, ám sokkal kevésbé hasznos dolgot felfedeznem Máltán. A volt KGST is gyártott jobbkormányos autókat. Láttam már kocka Ladát, Lada Samarát, „kis- és nagy polskit”, éppen csak trabantot nem. Lehet, hogy így akartak betörni a kapitalista piacra J.

 

tkmatrix írta 19:19-kor

2005. február 19. Szombat

 

„A Máltát körülvevő vízi-világ még szebb mint maga Málta.”

 

Nem aludtam túl jól, ezért reggel gondolkodtam rajta, hogy esetleg nem megyek merülni, de így utólag az elég nagy baklövés lett volna. Fél kilencre értem a búvárbázisra, ahol ekkor még senki sem volt. Pár perc múlva jött Gary a merülésvezető akivel megírtuk a papírokat és megkaptam a megfelelő méretű ruhákat. A búvárbázis vezetője is lejött egy pár percre és mesélt a helyi viszonyokról, a merülési lehetőségekről. A teljes felszerelés, a transzfer és a vezetés két merülésre összesen 26 fontba (kb. 15.000 Ft) került, ami szerintem teljesen elfogadható. Negyed tízig vártunk egy tanítványra, aki szintén jött volna, de szerencsére ő ma reggel úgy döntött otthon marad így csak ketten mentünk.

Először elmentünk Valletta nyugati felére majdnem az erőd alá, ahol a H.M.S. Maori Tribal Class egykori romboló hajó roncsa körül lehet merülni. Jártam már ezen a környéken, de nem hittem volna, hogy ilyen csodálatos dolgok vannak a víz alatt. Ez a hajó 1937-42-ig szolgált a brit haditengerészet flottájában. 1942-ben a Gran Harbour-ben Valletta túlsó felén érte támadás amikor a hajó egy robbanás következtében kettészakadt. Csak az orr roncsot szállították át ide, a farrész talán még mindig ott van, de ez nem biztos. A roncs alig 20-30 m-re van a parttól, orral a part felé. Egyik felén 10, a másik felén 14 m-es a vízmélység.

Habár süt a nap és talán ez számomra az eddigi legmelegebb máltai nap, a levegő nem sokkal melegebb a víznél, ami 15 fok C. Ahogy eredetileg is számítottam a helyi viszonyokra való tekintettel a bázison nyári ruhát kaptam (5 mm) kesztyűt pedig sajnos nem, ellentétben Gray-el, aki 6,5 mm-es félszáraz ruhát hord és két kesztyűt. Rögtön vízre szállás után láttunk két kalmárt. Nagyon érdekesek, ahogy változtatják a színüket. Amit a roncs körüli úszás közben éreztem, az leírhatatlan. Akit érdekel jöjjön el. A hajónak ez a része teljesen épen megmaradt, viszont a fedélzeti szint alatt csak 5-6 m látszik ki, a többi a homokban van. Nem hittem volna, hogy vizsgám utáni első merülésem pont egy roncsnál lesz! A 38 perces merülés végére teljesen megfagytam…

Két merülés között egy szendvics, kávé meg víz egy kedves és nem drága büfében.

A második merülést Sliema hosszú partjának egyik részén hajtottuk végre (Fortizza Preluna Caves). Valahogy itt nem volt olyan hideg a víz és a szél sem fújt már annyira. Természetesen Máltán is a víz alatt ugyanaz a kőzet folytatódik, ami a szárazföldön van a puha homokkő (lehet, hogy a homokkő elnevezés a kezdetektől fogva rossz, talán Zboray vagy Vadas barátom ki tud javítani). Ebben a puha kőzetben különböző keménységű egyéb kövek vannak. Ha egy kő a felszínre kerül és keményebb mint a talapzat, akkor ahogy a hullámok folyamatosan mozgatják, kikoptatja az alatta lévő részt. Ezzel a mechanizmussal különböző érdekes képződmények jöhetnek létre, ujjszerűen ágaskodók, árkok vagy éppen alagútszerű járatok. Egy ilyen 7-8 m hosszú „alagúton” keresztül úsztunk. Az alján jól látható volt, hogy az ott lévő kövek most is folyamatosan mélyítik. Egyébként minden érdekes volt, szép és lenyűgöző. Ahogy egy gyereknek minden vicc új, úgy egy kezdő búvárnak minden merülése a legszebb amit csak elképzelhet.

Kb háromra végeztünk. Délután mostam és pakoltam… semmi extra.

 

tkmatrix írta 19:16-kor

2005. február 18. Péntek

 

Megtaláltam a legrondább buszt!

A rossz idő ellenére elmentem Rabatba és Mdinába. A két város közvetlenül egymás mellett van. Rabat a maga 11.700 lakosával egész tisztességes városnak számít Máltán. Először az útikönyv által ajánlott történelmi helyeket látogattam végig. A Szent Pál templomot, a Szent Publius templomot és Szent Pál Barlangot, majd a Szent Pál katakombákat s végül a Szent Ágota kápolnát és katakombákat. Ők hárman, Szent Pál, Szent Publius és Szent Ágota, Málta védőszentjei. A Szent Pál barlang közvetlenül a Szent Publius templom alatt elhelyezkedő 30-40 nm-es terem, ahol a legenda szerint Pál apostol isz. 60-ban három hónapon keresztül hirdette az igét. Túl sok látnivaló nincs benne, úgy mint ahogy a Szent Pál katakombákban sem.

Ez utóbbi egy elég átláthatatlan föld alatti folyosórendszer. Ahogy sétál benne az ember, egészen úgy érzi, hogy sehol nem találja a végét. A folyosók között sírkamrák vannak, amik teljesen üresek. Sajnos a barlangrendszerhez nem tartozik semmilyen kiállítás lent pedig a csupasz falakon kívül nincs semmi. Állítólag csak vezetővel látogatható, de ebben az időszakban, hétköznap egyetlen turista sem járt erre, így nekem most ez sem járt az 1 fontos belépőért.  A Szent Ágota egy földalatti kápolna freskókkal. Mindhárom barlang/katakomba, kézi eszközökkel készült.

 

Máltai macska

 

Ennyi templom után beültem a főtéren egy kávéra. A modern szemmel láthatóan turistáknak szánt kávézó helyett egy helyi kis kocsmát választottam, ahol a kávé annyira nem volt jó, a társaság viszont annál érdekesebb. „Látszik, hogy itt zajlik az élet. Négyen kártyáznak, többen nézik. 

A pulton belül ül egy fiatalabb nő és pulóvert köt, a kocsmárosné az ablakon keresztül szerzi be épp a legfrissebb pletykákat. A kocsmáros ugyan háttal áll neki, de néha közbeszól valamit nem éppen kedves hangnemben.” Itthon füstös kis borozónak hívnánk, de itt se füst, se bor. Mármint bort is árultak, meg dohányt is, de a jelenlévők közül senki sem dohányzott és mindenki vagy tejeskávét vagy citromos teát ivott a délutáni péksütijéhez. Magyar országon a hasonló helyeken így délután négy felé már mindenki a második körét kezdi…

Mdinában nem laknak 400 sem. A volt fővárost, amit a helyiek néma városnak hívnak, magas várfal veszi körül.

Az utcák talán még szűkebbek mint máshol Máltán. Járdának csak elvétve jutott hely. Ilyenkor érthető mért hívják néma városnak. Turisták alig vannak, a helyiek pedig valószínűleg dolgoznak, így szinte egyedül bolyongok a hatalmas paloták között. Azért írom azt, hogy paloták, mert az útikönyvben ez volt és semmi kétség, hogy belül ezek az épületek nagyon szépek, de kívülről ugyanaz a sárga homokkő mindenütt.

A belső különbségre a nagy belmagasságból és a visszafogott külső kődíszekből lehet következtetni. A Pjazza tas-Surról tényleg páratlan a kilátás. Végig látni majdnem a teljes északi partot a Szent Pál öböltől egészen Vallettáig és még azon is túl (fogalmam sincs, hogy vajon Vittoriosa látszik innen vagy valamelyik másik város…). Ahogy besötétedett, kezdett nagyon hideg lenni.

Este (mint péntekenként rendesen) volt egy kis buli. Persze mondanom sem kell, ez megint valakinek a búcsúpartija volt. A múlt héten a magyar srác (Gyuri) búcsúpartija volt, jövő héten nem tudom kinek lesz, de aztán meg nekem.

Úgy látszik, nem jut más. Viszonylag korán otthagytam őket, mert reggel korán kellett kelnem hogy el tudjak menni búvárkodni…

tkmatrix írta 19:15-kor

2005. február 17. Csütörtök

 

Lesznek képek is, csak elfelejtettem megszerkeszteni őket...

 

„Napsütés és jó dohány. Mi kell még? – Nehéz az élet…”

 

Ma délelőtt végre láttam műtétet!! Amikor megmutatták, hogy hol vannak a műtők, azt mondták, az ajtókra ki van írva, hogy milyen műtétek vannak ma, csak menjek be oda, ahova akarok… Ismerve a hazai műtéti szigort, gondoltam ez nem lesz olyan egyszerű, de mégis. Végignéztem egy lipoma eltávolítást és egy totális pajzsmirigy kivételt anélkül, hogy bárki is hozzám szólt volna. Az utóbbin voltak benn helyi diákok, akiknek szerencsére magyaráztak így tanultam is egyet s mást. Itt nincs az a vasfegyelem mint nálunk… A sebészeken nincs mindig szájmaszk(!), a steril tálcát nem a műtőben bontják ki és nem a műtősnő az „atyaúristen”. A sebészek előszeretettel hordanak fehér gumicsizmát (ez lehet hogy nálunk is divat, de én még soha nem láttam), amitől pont úgy néznek ki mint a hentesek J.

Délben megint elkezdett zuhogni az eső és jelentős mennyiségű jég is esett. Voltak olyan autók, amik tetején 1-2 cm vastagon állt a borsnyi jégdarabokból álló jégkása. Persze a fagyponttól még mindig nagyon messze vagyunk. Kedden Mr Formosa méltatlankodva közölte, hogy reggel 7 fok volt!!! Ez extrém hideg Máltán! Mondtam, hogy nálunk is… …augusztusban J. Azt, hogy a jég mennyire ritka, csak szombaton tudtam meg. A búvárbázison a vezető mondta (aki máltai őslakos), hogy 1979. óta nem esett jégeső Máltán. (Egyébként hivatalosan 1979-ben hagyta el az utolsó brit katona Máltát.) És azt, hogy mennyire foglalkoztatja ez a helyieket mi sem bizonyíthatná jobban, mint hogy este a „Legyen Ön is milliomos” műsorvezetője öltönyben és sísapkában kezdte a műsort a nézők nagy lelkesedésére.

Délután persze megint kisütött a nap, így elmentem Málta szigetének nyugati részére, a Szent Pál-öböl partjára Buggiba és Qawra (Aura) városába.

Ez még nem a sziget legszéle, de már majdnem. Olyannyira, hogy ide már távolsági buszok mennek. Éppen nekikészültem a buszon, hogy „távolsági” lesz, amikor közölték, hogy megérkeztünk. Az út nem volt több húsz percnél…

Az öböl Pál apostolról kapta a nevét, aki krisztus után 60-ban itt szenvedett hajótörést.

A két város valójában egy félszigeten fekszik, a nyílt tenger felől van Qawra a szárazföld felől pedig Buggiba. A házak az egyik oldalon a Szent Pál- a másik oldalon a Salina-öbölre néznek. Történelmi látványosság nem igen akad ezekben a városokban, ami van, azt is (szó szerint) beépítették egy hotelbe…

Körbesétáltam a félszigetet, rágyújtottam egy pipára és beszélgettem a horgászokkal.

A tengerparton megtaláltam a helyi Bocci (mindkét „c”-n van egy-egy pont, ettől lesz „cs”) Klubot, ahol éppen játszottak.

Ez a játék hasonlít a golyózásra. A játékhoz kb. 3 cm átmérőjű kőgolyó, és pont 33 ml-es sörösdoboz méretű és alakú szintén kő „hajító eszköz” kell.

Két csapat játszik egyszerre. A kezdő kőhöz kell a golyókat legközelebb gurítani, amiket aztán a „sörösdobozokkal” ki lehet ütni. A sörösdoboz forma azért jó, mert gurulni is tud, meg pattogni is, de legfőképpen nem arra, amerre szeretnénk. Sajnos nem próbáltam ki, de még lehet hogy sort kerítek rá…

 

Este volt egy quiz parti a szálláson, amibe én is beszálltam:

Vaesi és Polina (csapattársak)

 

Ő a programszervező az angol suliban...

Ennyi.

tkmatrix írta 19:06-kor

2005. február 20., vasárnap

2005. február 16. Szerda

 

„Trükkös, nagyon trükkös!”

 

Ma az időjárás áldozata lettem L. Ez azt jelenti, hogy amikor elindultam ebédelni, akkor elkezdett szakadni az eső, mindenütt csak sűrű sötét felhők voltak az égen,  ezért nem is vittem magammal semmit. Mire visszaértem, természetesen már sütött a nap, de ahova készültem, oda már nem érdemes háromkor elindulni. Így maradt az itthon időtöltés (megírtam négy nap történését, néhány levelet, stb.). Tudom, hogy helyzetjelentéseim kezdenek olyanok lenni mint egy utólagos időjárás jelentés, de ha az ember kirándulni akar, akkor ez határoz meg mindent. Hogy ne csak erről írjak, írok egy kicsit az evésről isJ. Egy biztos, nem fogok lefogyni mire hazaérek. A kórházban, nagyon jól főznek és (ellentétben az otthonival) annyit eszik mindenki, amennyit csak akar. Reggelire kenyér, pirítós, tej felvágott sajt, tea, kávé. Egész nap van kitéve szendvics (általában tonhalas, nagyon szeretem!) a hűtőbe. Az ebéd és a vacsora egy leves és két féle második. A leves borzalmas, inkább híg főzelék, se íze, se más… A második féle majdnem mindig valamilyen tészta, sültrizs vagy sülthús. A tésztáik olyanok mint otthon. Hiába van közelebb Olaszország mint hozzánk, semmivel nem tudnak jobb makarónit főzni. A sültrizs olyan mint a rakottkrumpli, csak nem krumpli van benne, hanem rizs. Natúr rizs még soha nem volt. Húsból volt már marha, dizsnó, csirke hal és birka is. Mindet nagyon finomra főzték. A híres máltai nyulat viszont nem sikerült még megkóstolnom. Köretnek elmaradhatatlan a chips ami tulajdonképpen inkább hasonlít a nagyra vágott falusi sültkrumplira, mint a mélyfagyasztott gyorsbüfésre szerencsére. A menütől függetlenül a hűtő teli van salátával: cékla (pont mint amilyet apukám csinál, hazai ízek!!!), vörösbab, káposzta nyersen, majonézes krumpli, savanyúság és a kedvencem: olajos tonhal!! Életemben nem ettem és nem is fogok ennyi tonhalat enniJ.

A másik dolog, amivel gondoltam kitöltöm egy ilyen érdektelen nap hasábjait, az a buszcsengők osztályozása.

Azt ugye korábban írtam, hogy a buszon a fejünk felett lévő madzag rángatásával lehet jelezni, de a dolog korántsem ilyen egyhangú. Először is van olyan busz (ez a legalja) amin egyáltalán nem lehet jelezni! Ezen előre kell menni a sofőrhöz, ami ha nem volt elég figyelmes az ember amikor felszállt és balek módjára hátra ült, akkor olyan mint egy katonai kiképző procedúra.

A minden irányba elképzelhetetlenül és kiszámíthatatlanul nagy amplitúdóval mozgó járművön a plafonon lévő kapaszkodók segítségével az én szekrénnyi hátammal mérve is csak egy váll széles nyomsávon kell előre törni, kerülgetve az álló utasokat. De persze az időfaktor is számít, mert a megállók olyan közel vannak egymáshoz, hogy gyakran alig lehet egyiktől a másikig előre jutni. A kitartó küzdelmet viszont azzal jutalmazzák, hogy szinte megállnak és egy szolid tigrisbukfenccel már az utcán is vagyok. A következő szint a már emlegetett madzagos megoldás, ahol a két üléssor felett futó zsinór végei elől összefutnak és közös erővel rángatják a hajdani iskolai csengőkre hasonlító harang nyelvét.

Van ebből a szériából a „de lux” verzió, ahol mindkét üléssornak saját csengője van!!! Aztán jött a modernizáció és bizonyos járatokon lecserélték a csengőt egy elektromos kapcsolóra és cifrábbnál cifrább hangokat kiadó villany-nyöszörgőt szereltek az áramkör másik végére. Az elektronika korának másik fejlesztése, hogy van ahol már zsinór sincs, hanem kisebb nagyobb közökkel gombok vannak a plafonon. Ez azért jó, mert amilyen az utak minősége, az egyforintos nagyságú gombot biztos, hogy nem sikerül elsőre eltalálni senkinek (de fogadhatunkJ). Ezek a buszok, amelyeket eddig tárgyaltam, kívülről többé-kevésbé ugyanazt a kort idézik (30-40-50 évvel ezelőtt). Vannak viszont mai modern buszok, ahol foglalkoztak az esélyegyenlőséggel is. Ezeken a teljesen új és „nyugat-európai” buszokon a kapaszkodón vannak a gombok így ezeket még az általában nem túl magas növésű máltai gyerekek is elérik.

 

tkmatrix írta 22:31-kor

2005. február 15. Kedd

 

„Jégeső a napsütésben.”

 

A mai nap délelőttöt Mr Formosa társaságában töltöttem ismét, csak ma a sebészeti ambulancián. Sajnos itt máltaiul kommunikálnak L, és ezt az én kedvemért sem voltak hajlandóak másképp tenni… Persze, mivel mindenki beszél angolul is, ezért előszeretettel keverik a két nyelvet. A számokat előszeretettel mondják angolul, de töltelékmondatokat vagy egyszerűen csak szavakat bármikor belekevernek a máltaiba. Az orvosi nyilvántartás teljesen angol, csak úgy mint minden hivatalos papír. A papír itt szó szerint értendő, a kartonozón kívül egyetlen számítógépet sem láttam, de hálózati csatlakozási lehetőséget sem. A máltaiak nem egyedül járnak orvoshoz. Általában a házastárs kíséri el őket, aki az orvoshoz is bejön és a vizsgálat alatt is bent van. Azt nem tudom, hogy ehhez a kísérő külön szabadságot vesz ki, vagy ez jár, vagy mindenki munkanélküli, aki ma jött. Ez utóbbi azért nem valószínű, mert Máltán nagyon alacsony a munkanélküliség. Az állásokra csak akkor lehet külföldit felvenni, ha igazoltan nem találtak arra alkalmas helyit. Fél tizenegy magasságában Mr Formosa közölte, hogy mivel ma már nem jön több beteg, akár el is mehetek. Hát így is tettem.

Ebédig volt még időm, ezért ellátogattam az egyetemre. Itt teljes mértékben megvalósul a campus fogalma. Minden egy helyen van (kivéve az orvosi kar, azt sehogy nem találtam az egyetemi térképen), oktatási épületek, sportpályák, könyvtár és mérhetetlen mennyiségű parkoló, ugyanis a diákok nagy része autóval jár. (Loránd: Itt is sok az LR Deffender…) Végigjártam az egészet. Egyrészt kicsi, mint minden Máltán, ebből kifolyólag nagyon barátságos és otthonos.

Egyetemi életkép

A központi részen van egy kis tér, ahonnan rá lehet látni Vallettára. Szinte mint egy filmben. Itt még tanulni is jobb lehet (az első két hétben). A különböző épületeket nyitott folyosók kötik össze, amiknek az oszlopai szélesek, és a „gerendázat” is alacsonyan kezdődik, hogy minél többet árnyékoljon.

Amikor igyekeztem vissza a kórházhoz, elkapott egy kisebb jégeső. Az időjárásra egész nap (sőt valószínűleg egész itt tartózkodásom alatt) igaz, hogy percről percre változik. Amikor otthon Szilárd mondja a híradó után, hogy változékony időre számíthatunk, akkor biztos, hogy nem erre gondol. Talán a kiszámíthatatlan szó illik rá a legjobban, de az is csak akkor, ha standardizálásként kikötjük, hogy a női szeszély egy egyszerű egy-ismeretlenes egyenlet! Hogy jobban érzékelhető legyen a dolog, idézek egy rövid részletet a mai időjárási színjáték forgatókönyvéből:

SZÉL állandóan a színen. Futkos, leginkább dél, dél-keleti irányból az ellenkező felé.

NAP süt (a felhők felett mindig, de mivel ez itt lenn másképp érzékelhető, néha jön, megy).

FELHŐK balról be.

ESŐ felhők után kicsit lemaradva balról be.

NAP el.

FELHŐK el, NAP be, ESŐ marad és  a biztonság kedvéért még inkább rázendít.

JÉG jön, riadtság és meglepődöttség egyaránt a helyiek arcán.

FELHŐK jobbról vissza egy kicsit, majd a háttérben az ESŐ-vel és a JÉG-gel együtt el.

NAP marad és a SZÉLlel együtt felszárítja a víz egy részét.

FELHŐK balról be…

…és kezdődik minden elölről.

Délután célba vettem Vallettát, most már az útikönyv szerint. Elmentem a Szent Jakab erődbe, a Győzelmi Miasszonyunk templomhoz, a felső Barakka kertbe, a régészeti múzeumba és a könyvtárba. A Szent Jakab erőd a városkaputól rögtön jobbra található torony.

Valójában soha nem használták háborúban, mert a szárazföld felé néz és nem volt olyan alkalom amikor arról kellett védeni a várost.

A felső Barakka kert nem nagyobb mint szegeden a klinikakert.

Nagyon szépen rendbe van tartva és gyönyörű innen a kilátás Vittoriosa és Sengela városára melyek Grand Harbour túlsó partján fekszenek (400 m-re ideJ). A régészeti múzeumnak sajnos most csak az egyik része volt látogatható, ahol annak lehettem szemtanúja, amiről délelőtt Mr Formosa is beszélt már. Nevezetesen annak, hogy a máltai kultúra milyen régre nyúlik vissza és mennyire gazdag régészeti leletekben. Az első építészeti emlékük a Ggantija templomrom idősebb mint a piramisok. Egyes leletek pedig több mint 5000 évesek. A könyvtárban csak az olvasóterem egy részébe lehet bemenni, de az is nagyon szép. Most van a máltai miniszterelnökök c. kiállítás. Ha már itt járok – gondoltam – érdemes megjegyezni belőle egy párat: 1921-23. Joseph Howard volt az első, 1923-24. Francesco Buhagiar, 1924-27. Ugo P. Mifsud, 1927-30. Gerald Strickland, 1932-33 ismét Ugo P. Mifsud, 1947-50. Paul Boffa, 1950. Enrico Mizzi (Enrico Morricone nagybáttya J), 1950-55. Gorg Borg Olivier, 1955-58. Dom Mintoff (a képek alapján szeretett pipázni), 1962-71. ismét Gorg Borg Olivier, majd 1971-84. ismét Dom Mintoff, 1984-87. Carmelo Mifsud Bonnici, 1987-96. Eddie Fenech Adami, 1996-98. Alfred Sant (aki vezetése alatt felfüggesztette Málta uniós csatlakozási szándékát), 1998-2004. ismét Eddie Fenech Adami (nagyon szerethették az öreget, ha ilyen sokáig tudott vezető maradni) és most 2004 óta Lawrence Gonzi, aki mielőtt miniszterelnök lett volna, focista volt (legalábbis a fényképek erről árulkodnak). 1933 és ’47 között Máltának nem volt önálló kormánya, ezért nem is volt elnöke, de hogy mért nem volt ’58 és ’62 között, azt nem sikerült kideríteni.

Az elnöki palota

Ma megkóstoltam a Kinnie nevű helyi üdítő specialitást. Nekem ízlik. Keserű narancsból és gyógynövényekből készül meg persze színezékből, buborékból és cukorból. Minden üdítő automata üveges üdítőt ad. Természetesen így sörnyitó is akad rajtuk. Ezt nálunk is be lehetne vezetni J. Talán ez is a környezetvédelem része, mint a nagy sárga feliratok az utcán „KEEP CLEAN”

J J J

 

tkmatrix írta 22:21-kor

2005. február 14. Hétfő

 

A nap mottója: „Na ma, aztán tényleg semmi sem történt…L”

 

A délelőtt gyorsan és unalmasan telt mint minden hétfő délelőtt. Délután felkerekedtem, hogy bemegyek Vallettába, ám még a kórházig sem jutottam, amikor elkezdett szakadni az eső és abba sem hagyta estig. Ez némiképp teljesen romba döntötte a délutáni programomat, így maradt a koli és a számítógép. Legalább haladok azokkal a munkákkal, amiket meg kell csinálnom míg itt vagyok.

Ezen a napon nem történt semmi érdekes. Még talán annyi sem mint Alízkával általában (olvasom ám a kis helyzetjelentéseit én is). Ezt persze nem azért írtam, hogy elvegyem Alíztól még a legunalmasabb nap bitorlásának jogát is.

Jobb híján újságot olvastam. Igaz, hogy majd egy hetes, de legalább angolul van és nem hiszem, hogy bármi fontosról lemaradtam volna. Egy napilapból sok mindent meg lehet tudni a helyiekről. Pl. a középiskolások egyenruhát hordanak, ami az egyik újságcikk melletti kép alapján derült ki és sokan szaladgálnak egyforma ruhában koradélután. A máltaiaknak nagyon fontos a foci, az újság fele erről szól, pedig nem sportlap. A nemzetközi focit ugyanúgy figyelemmel kísérik mint a hazait. Főleg azért, mert a hazai rangadóban nem játszik túl sok csapatJ… Ezenfelül csupa olyan dologgal foglalkoznak mint mi: Iraq, EU meg persze, hogy elvált-e már Jennifer Aniston (<- nem biztos, hogy jól írtam, de gyanús, hogy az irományaimban annyi hiba van, hogy ez már fel sem tűnik…)

És hogy mennyi mindent termelnek Máltán? Ma „bevásároltam”, vettem kenyeret, vajat, mézet, vizet és egy kis rágnivalót. A kenyér és a méz máltai, a vaj ír, a víz olasz a süti pedig török.

Még egy kis nüansz a máltai vallásosságból: majdnem minden buszba ki van írva „Isten kétszeresen visszaadja mindazt, amit nekem kívánsz” és a máltaiak e szerint is élnek. Persze van olyan busz is, ahol a következő matricák vannak egymás alatt sorrendben: Thank’s God, Playboy, I love sexy girls valamint egy-egy kép Szűz Máriáról és Bob Marley-ról… no comment!

tkmatrix írta 22:12-kor

2005. február 13., vasárnap

 2005. február 13.

A nap mottója: "A kedvem olyan mint az igazi Máltai égbolt: felhőtlen!"

Majd lesz szöveg is, csak a sok buli közben nem értem rá megírni.

A buszok, úgy általában.

 

Márk: ez nem olyan, mintha a Balatonra tervezték volna?

A szem elűzi a rossz szellemeket. Vagy ha mégsem, akkor legalább látja őket.

Ez szerintem inkább irónikus, mint lelkesedő.

Villa a kikötőben.

 

Egy "kis" ladik.

 

 

Egy nagynak számító SHELL benzinkút.

Ezt Márknak és Lorándnak küldöm. Sajnos én is csak nézem...

 

 

tkmatrix írta 20:55-kor

2005. február 12. Szombat

A nap mottója: „A medikusok itt is olyan idétlenek mint nálunk…”

 

A tegnapi buli után sikerült délben felkelni. Persze mért is ne, reggelre (=délre) megint beborult, és délelőtt szemmel láthatóan esett is. A szél fúj, de azt mondták, hogy ha meg akarom várni míg eláll, menjek egyenesen a bevándorlási hivatalba és kérjek letelepedési engedélyt.

Fürdés után elvágtattam ebédelni. Egy-egy ilyen evés tranzit 60-75 percig tart, attól függ, hogy mikor sikerül buszt fognom és hogy mennyire vagyok éhes. Délután erőt vettem magamon és nekiültem írni a szakdolgozatomat, amit sikerült is befejezni (!!!!). Már „csak” a konzulensnek kell rámondani az áment. Mire kész lettem, lement a nap. Ivan írt SMS-t, hogy este buli lesz a Tattingers-ben, jöjjenek a koliból az ismerőseim is nyugodtan, mindenki tudja hol van. Egyrészt senki sem hallott még erről a helyről, másrészt senki nem akart jönni. Később kiderült, hogy a Tattingers Rabbatban van, ahova két félórás buszúttal tudok elmenni és fogalmam sincs hogy jutok haza. Már épp letettem az esti szórakozásról, amikor Ivan írta, hogy van egy barátja, aki itt lakik a közelben és szívesen elvisz. Azért is örültem, hogy el tudok menni, mert ez ÁOK-s party volt és onnan még nem ismertem senkit.

11-re értünk a Tattingersbe. Modern szórakozóhely jó hang és fénytechnikával, valamivel kisebb mint a SZOTE Klub, akit érdekel nézzen körül a www.tattingers.com oldalon. Amire nem számítottam, az az, hogy buli helyen sikerült többé-kevésbé megérteni mindent. Mint megtudtam, a máltai családok fele angolul beszél otthon, fele máltaiul. Azt még mindig nem tudom, hogy mitől függ mikor melyiket használják, hiszen mindenki anyanyelvi szinten beszéli mindkettőt, de aznap este csak angolt hallottam. Nagyon kedvesek és nyitottak, akivel beszéltem, majdnem mindenki járt már Budapesten gyakorlaton, vagy kirándulni. Más helyeket nem nagyon ismernek kis hazánkból. Nem volt nagy buli, szinte csak orvostanhallgatók voltak. Mivel 300-an járnak összesen az egyetemre, a kb. 150 fő egész jó aránynak mondható. Teljesen olyan volt, mintha a SZOTE-ban lettem volna egy kicsi nyitóbulin. Amikor megjött valaki, 20 percig csak köszöngetett. Mindenki ismer mindenkit. Pont mint otthon, csak itt még én nem ismerek senkit. Otthon nem számítok óriásnak, de itt nem sokan vannak akik magasabbak mint én. A lányok kötőtűsarkú cipőben/csizmában sem érnek a vállamig. A hazajutás még mindig nem volt világos számomra, mert minket Ralf apukája hoztott és ő valami érthetetlen oknál fogva nem tartott velünk. Szerencsére ez is megoldódott, egész egyszerűen az egyik autóba befértem így sikerült viszonylag gyorsan visszajönni.

Hogy mért olyan idétlenek az orvostan hallgatók mint mi, azt nem tudom megfogalmazni. Egyszerűen csak így érzem.

 

 

tkmatrix írta 20:45-kor

2005. február 11.

A nap mottója: "Megvannak az emberek!!!"

2005. február 11. Péntek valamikor*

 

(*eddig legalább a megírás dátuma stimmelt egy kicsit, most ezzel a hagyománnyal is szakítok. A történtek nem egyeznek sem a megírás, sem a feltöltés dátumával, ezért krült oda az, hogy „valamikor”.)

 

Reggel felkeltem, kinéztem az ablakon, és láss csodát; sütött a nap! Juhéjjjj! Máris elmúlt a de nagyon útálok korán kelni hangulatom és vígan baktattam le a buszmegállóhoz. Már szinte rutinosan közlekedtem a kórházig, ahol reggeli után jött a következő akadály, meg kellett találnom Mr. Norman Formosa-t egy akkora kórházban, ami csupán egy országnyi ember betegellátását végzi. Némi kavart okozott, hogy a Formosa helyett minduntalan Mendusa-t akartam mondani és számtalan esetben ez így is sikerült. A végén már azt sem tudtam kit is keresek valójában. Kilencre megleltem az urat, aki az irodájában üldögélt és épp harmadéves diákokra várt. „Ragyogó!”-mondta-„már csatlakozhatok is hozzájuk. Három hallgató jött amiből arra lehet következtetni, hogy náluk tényleg megvalósul a kiscsoportos oktatás. Elvonultunk egy vizsgálóba és átbeszéltük a felső gasztrointesztinális vérzés okait, diagnosztikáját és terápiáját. Amikor ezzel végeztünk, mondta, hogy nem kell minden nap oda mennem, mert az nagyon unalmas lenne, menjek nyugodtan más sebészeti osztályokra is. Ők tulajdonképpen csak hétfőn és csütörtökön műtenek, a többi nap ajándék. Na jó nem ajándék, ilyenkor vannak az ambuláns rendelések, meg a fekvőbeteg felvételek.

 

 

Mivel sok tennivaló nem volt, elmentem a városba sétálni –persze térkép nélkül, mert azt otthonfelejtettem… (nem is én lennék). Mint később kiderült elmentem Vallattában. Kb. tudtam, hogy merre megyek, de hogy pontosan hova, azt nem.

 

De ők már igen! Ugye mondtam, hogy megvannak!!

Szóval elkeveredtem Valettába, ahol végre meglettek az emberek (lsd. mottó). Ezt hiányoltam eddig. A rossz időben szinte senki nem volt a házak között, csak az autók száguldottak mindenfelé. De ahogy kisütött a nap, elözönlötték az utcákat. Biztos napelemmel mennek. Meg persze Vallettában úgy általában sokkal több járókelő van. Itt sétálgattam fel s alá órákon keresztül.

 

 

Különösebben nem kerestem semmit, nem is olvastam még el mit érdemes megnézni itt, úgyis vissza fogok jönni és szisztematikusan végigjárom az utcákat. Most csak néztem a Máltaiakat – meg a turistákat - és próbáltam szokni a helyet. Egy kicsit részévé válni, érezni milyen itt élni. Mondanom sem kell, nem sikerült, de legalább megpróbáltam. Rajtam ne múljék. Egyébként így másfél nap után ez elég halva született ötlet volt.

 

 

A Málatiak az "Aki korán jön, az valószínűleg későn akar elmenni, vagy ha nem, hát majd teszünk róla..." elven parkolnak.

 

Ebéd után kiültem az egyik kikötőbe egy kicsit barnulni. Amikor ide készültem – Máltára és nem a kikötőbe -, azt hittem, hogy mindenki majd nagykabátban fog rohangálni, én meg mint kemény északi feszítek majd pólóban. Hát ebben tévedtem. Itt senki nem visel télikabátot. Szinte én vagyok a legjobban felöltözve. Csak később jöttem rá, hogy nem azért nincsenek felöltözve, mert nem fáznak, hanem azért, mert nincs téli ruhájuk, így csak a nyáriból tudnak többet felvenni. Ahogy ott üldögéltem a kikötőben és néztem az arra járó autókat, feltűnt, hogy milyen sok Land Rover (LR) Defender gurul körbe-körbe. Majdnem fele a terepjáróknak valamilyen LR aminek 90%-a Defi. Hogy ne csak a levegőbe beszéljek – üres számokkal könnyű vagdalkozni – elkezdtem számolni az autókat LR terepjáró vs. Non-LR terepjáró. Az eredmény némiképp eltér az eredetileg elképzelttől, de nem sokban. 50 terepjáróból minden harmadik LR. Lehet, hogy inkább ebből kellene szakdolgozatot írnom…J

Miután megvolt a tanulmány, visszamentem a koliba. Estére elmentünk a nyelviskolásokkal Paceville-be. Itt minden ház egy szórakozóhely, mindenhova ingyenes a belépés és még így télen is elegen vannak. (Egyébként ide járok internetezni is.) Először egy pubba ültünk be, aztán meg végigjártuk majdnem az összes bulit. Mivel fáradt voltam, hamarabb hazajöttem mint a többiek. Végre kezd jó idő lenni és már ismerek is egy pár embert…

tkmatrix írta 20:35-kor

2005. február 12., szombat

2005. február 10. 22:01

 

A bejegyzés eddig sem egyezett a feltöltés dátumával és valószínűleg ezután sem fog, de ezt kérlek nézzétek el nekem.

 

 

A reggeli (szél)vihar

Nos, a mai nap sem volt sokkal változatosabb mint a tegnapi. Reggel sikerült fél nyolckor felkelni és negyed kilenckor sikerült is leszállni a buszról a megfelelő helyen. Ivan azt mondta, hogy ott csak fel kell menni valamelyik utcán, mindegy melyiken, úgyis mind a kórházhoz vezet. Hát igaz, hogy mind oda vezet, de az is, hogy a partról 600 méterenként csak 1 utca megy felfelé, abból is minden második zsákutca. Amelyik meg nem, az a kórházhoz vezet – előbb vagy utóbb…J

A kórház főépülete

 

Kilencre fel is értem és nem sokkal később a doctors quarter-nek nevezett helyet is sikerült megtalálni, ahol enni fogok még majd egy hónapig napi háromszor. A reggeli (mint étkezés és nem mint napszak) időszakból sikerült kicsúsznom, de biztos hangosan kopogott a szemem, mert mondták, hogy egyek nyugodtan. Ez a hely egyébként menza, pihenő és társalgó egyben. Tarka műkő csempe, vaslábas pozdorja lapos asztalok és székek, nem idei festés (nem is tavalyelőtti), egy muzeális kenyérpirító és néhány szent képe a falon. Ja, meg egy TV. Kb így néz ki. Senki ne értse félre, semmi bajom ezzel a hellyel, csak azért írom így, hogy senki ne egy nyugat-európai csilli-villi hipermodern helyet képzeljen el. Semmivel nem jobb mint otthon. Az emberek viszont nagyon kedvesek és nekem ez a fontos. Reggelit annyit eszik mindenki, amennyit akar. Van felvágott, sajt, tej, műzli, tea és kávé, meg persze a már emlegetett kenyérpirító…

Reggeli után el akartam menni egy kicsit körülnézni, de a szél elvette a kedvemet mindentől. Nem csak nekem, szinte senki nem volt az utcákon. Így hazajöttem és mivel szobatársam még javában aludt, én is visszafeküdem. Ja, nem azért nem maradtam benn a kórházban, mert nem akartam, hanem azért mert ma munkaszüneti nap van és nem volt benn az orvos, akihez tartozom.

Délután egy kis szakdolgozatírással, meg mindenféle haszontalannal sikerült elütni az időt. Ez persze furcsán hangzik, hogy elutazok ide 1500 km-re és semmitteszek, de ma annyira randa volt az idő, hogy ez volt a legtöbb amit tenni lehetett. A helyiek szerint egész évben nem esett ennyi eső. Estére kicsit enyhült a szél. Visszamentem a kórházhoz vacsorázni. Persze, hogy megint nem sikerült eltalálni az időpontot. Délelőtt megkérdeztem ugyan, de valamit nagyon félreérthettem, mert fél hatkor még nem volt vacsi. Sebaj, megszánt a szakács és ettem ebédet. Tésztát csirkés, articsókás fehérmártásban. Jó volt. Ezután gondoltam nem busszal megyek haza, hanem gyalog, ami egy órámba került.

A házak errefelé az új vasbeton szállodákon kívül mind löszsárga homokkőből vannak. Azért gondolom, hogy homokkő, mert egyrészt egyáltalán nem idő- és időjárásálló, másrészt körömmel karcolható. Mivel ez tetszés szerinti méretre vágható, a tetőtől talpig ebből készül minden. A tégla, a párkány, a stukkó és egyéb díszítések. A házak nagyon szűk utcákat fognak közre, így általában előkert nincs. Ha mégis, akkor az másfél méter széles és csak konténeres vagy cserepes virágok vannak benne. Ahol nincs előkert, ott a bejárati ajtó előtt gyakran van egy derékig érő vasrács.

Ilyen kapurácsok vannak

 

Nem tudom mi a funkciója, mert egy 40 cm-re van az ajtótól és biztos nem biztonsági okokból van. Vagy azért van, hogy eső elől ne lehessen beállni a kapualjba, vagy egyszerűen csak hagyomány mint a giccsszobrok az ablakokban. Ahol ilyen rács sincs, és a kapu a házfallal egy vonalban van, ott viszont kifüggesztenek egy anyagot, ami csak az alsó felét takarja az ajtónak. Gondolom azért, mert a járdák nagyon keskenyek, így a kocsik az ajtóra verik a pocsolyák vizét. A szállodákra az a jellemző, hogy többet építenek belőle, mint amennyit be tudnak fejezni. Ezek a dolgok persze mind erre a városrészre vonatkoznak. Máshol még nem nagyon jártam, így nem is lehet általánosítani.

A buszokról mindenképpen írnom kell. Van mindenféle korú, de úgy láttam, hogy a 62-es vonalon (ezzel járok a kórházba) járnak a legöregebbek – úgy 40 év körüliek. Hiába van buszmegálló, a buszok nem állnak meg attól, hogy áll ott valaki. A megálló mellett lassítanak és a sofőr a nyitott ajtón keresztül – amit persze menet közben sem csuknak be, vagy egyes esetekben egészen egyszerűen nincs ajtó – keresi a szemkontaktust az utasokkal. Ha valaki „rámozdul” a járatra, akkor lelassít annyira, hogy fel lehessen szállni. Leszállás előtt csengetni kell a plafonon lévő zsinór segítségével. Persze ekkor sem áll meg, csak lassít…

A boltok általában 7-13-ig, majd 4-6-ig vannak nyitva, azaz csak hétfőn, szerdán és pénteken. A többi napon csak délelőtt. Vasárnap minden zárva van. Szóval vicces errefelé. Minden egy kicsit más mint otthon vagy mint északibb kultúrákban.

Nyolcra elmentem internetezni, és most itthon vagyok. Kezdek aklimatizálódni. Jól érzem magam!!!

tkmatrix írta 19:56-kor